2010. június 22., kedd

6. fejezet

(Bella szemszög)




Eszem ágában sem volt elmondani Nikkinek, hogy találtam egy dobozt, és, hogy feltételezésem szerint Edward még mindig szeret. Valószínűleg bezáratna egy elme gyógyintézetbe. Rá kellett készülnöm, hogy több évig nem láthatom még élőben Edwardot. Legalább addig, ameddig a kicsik fel nem nőnek.




Még ott ültem egy ideig és a dobozt néztem. A hiányzott fényképre gondoltam. Magamban mosolyogtam rajta. Minek fényképet csinálni, ha ott a vámpírmemória? Kérdeztem magamtól. Azt hiszem, ezt a kérdést nem fogom tudni megválaszolni. A dobozt gyorsan bepakoltam a bőröndömbe.






Bepakoltam még mellé azokat a holmikat amiket viszek és levittem a bőröndjeim a nappaliba. Szerencsére senki nem volt ott, így nyugodtan élvezhettem a madarak csicsergésének a zaját.




Kimentem az ajtón. Befutottam az erdőbe, úgy döntöttem, hogy elmegyek vadászni.
2 medve és 2 szarvas után már biztos voltam benne, hogy kibírom a repülőutat vadászat nélkül.




Magánrepülővel mentünk, mivel Nikkiéknek volt egy. David idejött és elhozta, hogy aztán együtt mehessünk mindannyian Londonba. Most csak a fontosabb dolgokat visszük magunkkal. Mivel Nikki megkérte Davidet, hogy szerezzen be otthonra mindenből 2-t egy fiús színt és egy lányosat, így nem kellett a gyerekek holmijait elvinnünk.




A biztonság kedvéért még egy hegyi oroszlán életét is kiontottam. Az volt Edward kedvence. Mindenről csak Edward jut az eszembe. Ez elképesztő. Egy ember, esetemben vámpír, hogy tud ennyire szeretni valakit. Volt viszont egy kis gondom. Az emberi emlékeim egyre jobban kezdtek el szivárogni.




Megkértem Vicet, hogy vegyen nekem 5 naplót, amibe mindent leírhatok részletesen, és ragaszthatok bele képeket is.



Az 5 naplóból 3-at már teleírtam. Rengeteg dolgot, sőt szinte mindent meg akartam őrizni emberi mivoltomból.




Úgy döntöttem, hogy visszamegyek a házhoz. Épp időben érkeztem, mivel 2 óra múlva már indultunk a reptérre. Vic és Nikki felöltöztették a gyerekeket. Hálát adtam istennek, hogy vannak nekem ők. Ha nem lennének biztos, hogy nem tudnám túlélni ezt az időszakot.



Köszönettel tartozom nekik, amiért segítségemre vannak. Felszálltunk a gépre. Leültem az egyik ülésre és beraktam a kicsiket is a helyükre. A gép felszállt. Egyszer csak annyira lettem figyelmes, hogy már lefelé szállunk. Elgondolkoztam útközben. Nagyon törhettem a fejem, ha arra eszméltem föl, hogy leszállunk. Ha nem tudnám, hogy a vámpírok nem alszanak, azt hinném, hogy elaludtam, de mivel tudtam, hogy ez lehetetlen, nem tudtam magyarázatot adni erre a dologra.



Leszálltunk a gépről, beültünk egy nagy családi kocsiba és hajtottunk az új házunkhoz. Most kicsit úgy éreztem, mintha Alice lennék. Izgultam, hogy vajon, hogy nézhet ki a ház, és milyen a szobám, illetve a gyerekeké. Hogy David megfelelő dolgokat vett-e a gyerekeknek satöbbi. A ház csodálatos volt. Egy is dombon állt.




Kívülről fehéres-rózsaszínes színű volt. Több erkély is volt, amitől boldog lettem. Edwardnak is volt erkély a szobájánál. Megint Edwardon gondolkodok. Bella azonnal verd ki a fejedből Edwardot és legyél boldog nélküle. Kivertem Edwardot a fejemből és a házat csodáltam tovább. Barna ajtói és ablakai voltak. Szerintem nagyon szép ház volt. A házba elég érdekesen mentünk, be mivel én vittem Edwardot és Nessiet hordozóban a többiek, pedig a csomagokat.




A két kicsit leraktam a konyhába az etetőszékbe. A konyha is csodálatosan nézett ki. Ebben a helyiségben is, és a nappaliban is a fekete-fehér szín dominált.




A nappaliban fehérek voltak a falak és a padló. Három fekete kanapé helyezkedett el a nagy helyiségben. A középső kanapéval szemben a falon volt egy plazma tv.




A konyhába barna parketta volt lerakva. A hütő és a konyhaszekrény fekete volt, a pult pedig fehér. A rövidebbik pulttal összetolva volt egy üvegasztal, körülötte fekete székekkel. Nekem nagyon tetszett ez a helyiség is. Összeillettek a színek.




A következő szoba amibe bementem már az enyém volt. Itt egy kicsit a barna, a krémszín és a fehér dominált. 3 krémszínű fotel állt a hatalmas franciaággyal szemben.





Bementem a fürdőszobámba is. Ahogy beléptem velem szemben volt a csap és alatta illetve fölötte egy-egy szekrény. Középen volt egy hatalmas kád. A kád mellett , pedig egy Wc. Tudtam, hogy ezek közül csak a kádat fogom használni, de azért csodáltam a helyiséget.





Az én szobáim közül a legutolsó, amibe bementem a gardrób volt. Ettől féltem a legjobban.





És mivel ha kérem a 10 komit, akkor írtok, ha pedig nem kérek, akkor nem szóval 10 komment után lesz friss.














5.fejezet








A gyász


(Alice szemszög)




(Az átváltozás közben)





Mindenkinek rengeteg fájdalma volt. Edward még mindig nagyon szerette Bellát. Tudtuk, hogy így biztonságban van, de mindenkinek lett egy lyuk a lelkében. Már ha ilyen van nekünk. Esme és Carlise kapcsolata is megromlott, mivel mindkettőjüknek nagyon hiányzott Bella. Carlise folyton dolgozott a kórházban. Esme pedig állandóan csak a házakat tervezte. Rose és Emmett holnap fognak visszajönni az Európai körútjukról.
Jaspernek volt a legrosszabb. Neki Edward fájdalmán kívül el kellett viselni a sajátját és a miénket is. Rengeteget ment el otthonról. Nekem pedig nem elég, hogy elvesztettem a legjobb barátnőmet, már a családom is szertefoszlik.
Jasper szinte sosincs itthon.
Edward összeomlott.
A harmadik legfontosabb személy Bella volt számomra, de őt pedig elhagytuk. Próbáltunk Rose-sal is egyre több időt tölteni, de mindig csak Belláról beszélgettünk, és ezt Edward is hallotta a gondolatainkban, így tudtuk, hogy neki még nagyobb fájdalmat okozunk.
Éppen hazafelé tartottam a vásárlásból, amikor egyszercsak egy látomásom támadt. Bella jövője eltűnik. Azt láttam, hogy meghal, de azt nem, hogy hogy illetve , hogy ki öli meg. Szörnyen lelki ismeret furdalásom támadt, és még nagyobb űr keletkezett a lelkemben.
Ahogy tudtam siettem haza. Nem érdekelt, ha megbüntet a rendőr. Még a garázsba se álltam be. Leparkoltam a ház előtt, és vámpír sebességgel rohantam a nappaliba.





-Carlise, Esme, Edward, Jasper gyertek le.-figyelmeztettem mindenkit a családi gyűlésre.




Nem tudtam, hogy hogy tudnám közölni velük, hogy Bella meg fog halni és nem lehet rajta segíteni. Hülye voltam, hogy erre gondoltam, mert Edward a lépcső aljában összeesett. Odamentem hozzá és együtt sírtunk. Nem tudtam, hogy mondjam el a család többi tagjának. Jasper biztos, hogy megérezte, hogy valami baj van. És ha Edward is sír és én is, akkor már mindenki gondolhatta, hogy mi történt. Esméék csak megtörten néztek. Először nem tudták hovatenni, hogy miért sírunk, de aztán rájöttek.




-Ugye nem?- kérdezte Esme aggodalmaskodva.




-De.-válaszolta Edward. Mikor felnézett az arca nagyon meggyötört volt. Nem vagyok Jasper de éreztem mindannyiunk fájdalmát.




Fogalmam sem volt róla, hogy most mit lehetne tenni, úgy ahogy a többieknek sem.




-Bella meghalt.-jelentettem ki üveges szemekkel, a semmibe meredve.




Jasper és Carlise eddig csak találgatni kezdtek, hogy nem az amire gondolnak, de végül is igen, sajnos az lett. Bella meghalt. Nincs többé. Nincs többé ő, akit feltétel nélkül befogadtunk a családba. Ő , akit mindenki szeretett, kivéve, amikor Rose nagyon megígérte. Ő, aki a legjobb barátnőm volt. Ő, aki Edward szerelme volt.
Ő, aki Esme és Carlise egyik lánya volt. Mérhetetlenül nagy űr keletkezett mindenkiben. Nem tudtuk, hova rakni a fájdalmainkat. Már nem fért több a lelkünkbe.




(Edward szemszög)


Hallottam Alice gondolatait. Nagyon foglalkozott valamivel. Aztán hallottam, hogy leparkol a ház előtt, és becsapja az ajtót. Majd felkiabált.


-Esme, Carlise, Jasper, Edward gyertek le! - Nem tudhattam mi gond lehetett, ha összehívta a családi gyűlést. De Bellára gondolt, azokra az időkre, amikor még boldogok voltunk, és együtt voltunk. És szerettük egymást.



Már a lépcső aljában jártam, amikor Alice a látomására gondolt. Összerogytam. Minden kiszállt belőlem. Semmim nem maradt. Ameddig élt, arra gondoltam, hogy hosszú és boldog életet élhet majd valakivel, akitől lesznek gyerekei, és boldoggá teszi őt.
Mindenki megtörten nézett. Majd Esme megkérdezte:


-Ugye nem?- láttam, hogy mire gondol, így válaszoltam.


-De.-eléggé meggyötört lehetett a hangom, mert mindenki rámnézett.


Láttam, ahogy Jazz azt gondolja, hogy ő tehet mindenről. De nem így volt. De ezt nem bírtam neki elmondani.
Esme gondolatai a körül jártak, hogy mit érezhetek most, de az ő szemében is nagy volt a fájdalom és a megbánás.
Carlise hihetetlenül gyászolt és rosszul érezte magát, amiért megengedte, hoyg elköltözzünk.
Alice pedig. Alice nagyon le volt törve. Mindenen járt az esze. Azt hitte, hogy ő a hibás, azért, amiért erőltette a bulit.

Senki nem hibás. Egyedül csak én. Én hagytam ott. Eszembe se jutott, hogy valaki akár úgy is megölheti, hogy nem vagyok ott. Szörnyen elgyötört voltam. Nem tudom, mióta ülhettünk itt, de hirtelen kivágódott az ajtó, és valaki az ölembe ült.

2010. június 18., péntek

4.fejezet









(Bella szemszög)


A megtalált tárgyak



Amikor kinyitottam a dobozt nem dobogó szívem kettérepedt. Ez volt az, amire legkevésbé sem számítottam. Hát igen Bella jellemző rád, hogy nem gondolkozol. Fájt a szívem. Újra és újra összetört. Elfordítottam a fejem hátha könnyebb lesz, de nem. Hülye vámpímemória. Most már megértem, hogy miért nem jó vámpírnak lenni. Mert nem tudsz felejteni. Ezeket a rossz pillanatokat soha életemben nem fogom elfelejteni. Miket beszélek én itt? Életemben? Nincs életemen.

Én nem élek. Én csak létezem. Én csak vagyok. Nekem nem is lenne szabad léteznem. Hisz ez természetellenes. Én ölök. Ölésre teremtettem. Hiába vegetáriánus vagyok, akkor is oltok ki életeket. Nem javít sokat rajta az, hogy emberi vagy állati származású. Na jó talán egy kicsit. De mégiscsak. Megértem mire gondolt Edward, mikor azt mondta, hogy a rossz pillanatokat milyen jó lenne elfelejteni, csakhogy sajnos ez nem lehetséges. De nem.

Ez nem lehet igaz. Már megint Edwardon gondolkodom. Miért? Istenem miért? Miért kell szenvednem? Válaszolj? Igen van két gyönyörű gyermekem. De azok is Edwardtól. Minden csak rá emlékeztet. De legalább ennyi jó megmaradt belőle. És igen. Nagyon rossz érzés. De megérdemeltem.

Végülis tudhattam volna, hogy nem érdemlem meg. Így a szülinapi ajándékaimmal a kezemben szörnyen rossz volt. Az emlékeket mintha csak zúdították volna. A fénykép. A repülő jegyek. A CD. De állj. Két fényképet nyomtattam. Úgy gondoltam, hogy az egyiket majd odaadom Edwardnak.

De itt csak egy van. Mi történt a másikkal? Ha Edward szobájába voltak elrejtve ezek, akkor biztos, hogy belenézett ebbe a dobozba. De minek vitte el a képet? Ha nem szeretett minek kellett volna rólam még egy emlék?
Így is tele volt a memóriája velem kapcsolatos emlékekkel. Azt mondta, hogy akkor érezte létezésének kezdetét, amikor találkozott velem. Igaz, hogy akkor még meg akart ölni. De ha elvitte a fényképet, akkor szeretnie kell.

Ez az. Megvan a megoldás. Elegyek és megkeresem. De hol lehet vajon? Nem kereshetem meg. Az lehetetlen. Nem hagyhatom magukra a kicsiket, és főleg nem ilyenkor. Már olyan kevés idejük van a gyermekkoból. Ki tudnám olvasnia gondolataikból, ugyanis képesség másoló vagyok, de akkor is. Az nem olyan, mintha élőbe látnám. Nem mehetek el.
Pedig vágytam arra, hogy megint láthassam Edwardot.
És ha minden igaz, ő is szeret engem. Olyan jó lenne, ha lehetnénk együtt egy nagy boldog család. Esme, Carlise, Jasper, Alice, Rose, Emmett, Nikki, David, Vic, Edward, Nessie, A pici Edward és én. Per pillanat csak erre vágytam. Amint ezen gondolkoztam nemlétező könnyeim potyogni kezdtek...





Később vettem csak észre, hogy valaki benyitott a szobámba. Nikki volt az.


-Figyelj Bella! Én megértem, ha nem akarsz költözni. Majd akkor itt maradunk. Tudom, hogy szeretnéd ezeket az emlékeket látni.



-Nem. Nem szabad itt maradnom. El kell felejtenem Edwardot. Van két gyerekem. Nagy a felelősségem. Szeretnem kell őket. Tanítanom. Stb...Nem érek rá az apjukon síránkozni.


-Jó, ahogy gondolod. Akkor búcsúzz el ezektől és mehetünk. Szia



-Köszönöm Nikki. Szia.



Eszem ágában sem volt elmondani Nikkinek, hogy találtam egy dobozt, és, hogy feltételezésem szerint Edward még mindig szeret. Valószínűleg bezáratna egy elme gyógyintézetbe. Rá kellett készülnöm, hogy több évig nem láthatom még élőben Edwardot. Legalább addig, ameddig a kicsik fel nem nőnek.






Na hát. Ez lenne a 4. fejezet. És mivel kevés komit kapok, ezért komihatárt kell bevezetnem. 10 komment után kaptok frisset. A fejezetek nagyjából már előre megvannak írva, szóval ha megvan a 10 rakom föl a frisset. Fontos lenne a véleményetek.


Puszi:Nessie

2010. június 16., szerda

3.fejezet











A telefonhívás


(Nikki szemszög)


Éppen ültem a szobánkban, amikor megcsörrent a telefonom. Egy régi jó barátnőm nevét láttam a kijelzőn.
Victoria.
Biztos azért hív, mert valami fontos dolog történt vele. Az-az igazság, hogy örülnék, ha áttérne állati vérre. Nem szeretem az emberek vérét. És ha szeretném se oltanám ki az életüket, azért, hogy nekem jó legyen.
Felvettem a telefont:

-Szia Vic! Hogy-hogy felhívtál? Már rég nem beszéltünk? Miújság van veled?


-Szia Nikki! Képzeld áttértem állatvérre. De ez most nem fontos. Emlékszel meséltem neked Cullenékről, akik megölték James-t. És van itt az a lány. Bella. Edward Cullen exbarátnője...


-Vic! Nehogy valami hülyeséget csinálj. Ha áttértél, akkor maradj is úgy. Nehogy megöld azt a szegény lányt. Biztosan szereti még azt a Cullen fiút. Ne csinálj vele semmit. Szegénynek biztos így is elég rossz. Nemhiányzik az, hogy rátámadj!


-Hé-hé Nikki! Nyugi. Így ismersz te engem? Segítek neki, mert terhes ikrekkel. Megszüli a gyerekeket, és utána átváltoztatom. Csak a segítségedet szeretném kérni. Mivel nemsokára itt a szülés ideje. Tudom, hogy nem szeretnéd otthagyni Davidet, de nagyon régi barátnők vagyunk, és más esetben nem kérném a segítséged, de ez most nagyon fontos lenne. És azért gondoltam rád, mert emberi életedbe szülésznő és gyermekorvos voltál. És értesz a gyerekekhez. Én pedig hiába olvastam ki rentgeteg könyvet, mégse értek annyira hozzá, mint te, aki 15 éven keresztül ezt csinálta.


-Jólvan Vic. Nyugodj meg. Maximum 2 nap és ottvagyok. Beszélek Dav-el, elmegyek vásárolni, és megrendelem a jegyet. Addig nyugodj meg. Ha Bella észreveszi rajtad a nyugtalanságot, ő még idegesebb lesz. Szóval nagy levegő be és ki. És ha addig Ne adj isten megszületnének a babák Rakd bele őket az inkubátorba és változtasd át Bellát.


-Jó. Köszi. Nagyon imdálak. Hálám üldözni fog örökkön-örökké.


-O azért addig nem. Na de Szia, mert sietek. Puszi.


-Szia. Puszi.


Huh azt se tudtam, hogy hol kezdjem a készülődést. Annyi dolgom van még addig. Elmegyek vásrolni. Olyan érzésem van, hogy az egyik baba fiú, a másik pedig lány.
Na akkor mindenből veszek egy rózsaszínt és egy kéket. Gyerünk. Ezerrel hajtottam a legközelebbi plázába. Gyorsan be és ki az egyik bababoltból a másikba. Alapvető dolgokból biztos vettek már, szóval ruhákat vásároltam. Abból sosincs elég. Elmentem még Bellának és Vicnek is ruhákat és cipőket venni.

×××



2 nappal később


Márcsak a szülés és az átváltoztatás után értem oda. Nagyon édes volt mindkét baba. Edward és Nessie. Gyönyörű név mindkettő. És illik is rájuk.


Viccel hallottuk, hogy felébred Bella. Én éppen Edwardot fogtam, de mikor lejött Bella nagyon meglepődött.


-Oh Szia Bella!-köszöntött Vic.


-Áh szóval te vagy Bella.-mosolyogtam rá.-Én Nikki vagyok. Vic barátnője.


-Jaj igen öhm...Sziasztok.


-És hogy is hívják a gyerekeket?-kérdeztem tőle. Hiába tudtam nem akartam udvariatlan lenni.


-Edward és Reneesme Swan.


-Értem.Nem szeretnék udvariatlan lenni, de meg kell, hogy kérdezzem nem kapar a torkod?


-De egy kicsit.


-Akkor menjetek el vadászni.Én pedig addig itt maradok a gyerekekkel.

Infóó

Na szóval lenne itt egy kis közlemény.

A héten már nem nagyon leszek itthon csak Szombaton és Vasárnap. Ezért úgy gondoltam, hogy ha kapok még komikat, akkor esetleg ma még lehet egy friss...

Rajtatok múlik.

Puszi: Nessie

Friss

Fent a második feji:D

Komikat kérek:D

Ja és bocsi, hogy az ízelítő van később csak hamarabb kezdtem el gépelni a fejit:D

2010. június 15., kedd

2. Fejezet ízelítő

-És hogy is hívják a gyerekeket?-kérdezte Nikki.


-Edward és Reneesme Swan.


-Értem.Nem szeretnék udvariatlan lenni, de meg kell, hogy kérdezzem nem kapar a torkod?


-De egy kicsit.


-Akkor menjünk el vadászni.Nikki pedig addig itt marad a gyerekekkel.


Ahhoz képest, hogy először vadásztam jól éreztem magam. Úgy éreztem végre van valami, amit én is jól tudok.Elkaptam két hegyi oroszlánt. Fenomenális érzés volt, ahogy az édes nedű végigfolyt a torkomon.

2010. június 11., péntek

2.fejezet








Ismeretlen barát


Aztán eszembe jutott, hogy van két pici babám, akiket látni szeretnék.
Lementem a lépcsőn, és egy idegen vámpír fogta a kisfiamat...


Megijedtem. Nemcsoda, hisz egy ismeretlen karjaiban tartotta az én kicsi Edwardomat.
Gondolkodás nélkül rohantam le a lépcsőn. Fura volt, hogy nem vagyok ügyetlen, és nem esek el.Huh és ez a gyorsaság...De most sietnem kell. Leértem a lépcső aljához.


-Oh Szia Bella!-köszöntött Vic.


-Áh szóval te vagy Bella.-mosolygott rám az ismeretlen nő.-Én Nikki vagyok. Vic barátnője.


-Jaj igen öhm...Sziazstok.-az az igazság, hogy nagyon elszégyelltem magam, amiért azt hittem Vicről, hogy egy idegent enged a közelünkbe.


-És hogy is hívják a gyerekeket?-kérdezte Nikki.


-Edward és Reneesme Swan.


-Értem.Nem szeretnék udvariatlan lenni, de meg kell, hogy kérdezzem nem kapar a torkod?


-De egy kicsit.


-Akkor menjünk el vadászni.Nikki pedig addig itt marad a gyerekekkel.


Ahhoz képest, hogy először vadásztam jól éreztem magam. Úgy éreztem végre van valami, amit én is jól tudok.Elkaptam két hegyi oroszlánt. Fenomenális érzés volt, ahogy az édes nedű végigfolyt a torkomon.
A vadászat után gyorsan visszaszaladtam Vichez.


-Neked nem kellene vadászni?-kérdeztem tőle.


-Nem. Tegnap voltam. De szeretnénk veled egy fontos dologról beszélni. De majd csak akkor, ha visszamentünk a házba.

-Jó.



***A házban***


Mire visszaértünk a gyerekek már aludtak. Nyilván nagyon ért a gyerekekhez Nikki.


-Na Bella. Beszélgettünk Viccel. És arra jutottunk, hogy ha az neked és a gyerekeknek is megfelel eljöhetnétek hozzánk lakni. Ugyanis van egy férjem. Davidnek hívják. És arra gondoltunk, hogy ezzel nektek is segíthetnénk. Hiszen többen lennénk.


-Értem. Jó ötletnek tűnik. De csak akkor, ha nem lennénk a terhetekre. És hátha tudnék felejteni. De mikor költöznénk és hova?


-Öhm. Hát úgy gondoltam, hogy ameddig a gyerekek el nem érik a végleges életkorukat, addig ott élnék, ahol eddig. Londonban. Ott van egy szép házunk az erdőben. És amikor te készen állsz rá. Én olyan 2-3 nap múlva gondoltam.


-Rendben. Azt hiszem, hogy most felviszem a gyerekeket a helyükre. Sziasztok.

-Szia-köszönt Vic és Nikki egyszerre.





***






Ott ültem Edward ágyán. Könnyek nélkül sírtam. Tudtam, hogy ez az utolsó alkalom , amikor érezhetem, hogy valamikor itt lakott. Bár lehet, hogy majd 60 év múlva visszaköltözünk ide. De 60 év az illata nélkül. 60 év a szobája nélkül. Nehéz lesz. Azt mondta, hogy már nem szeret.

Vic pedig mondta, hogy egy vámpírnak csak egy szerelme lehet egész létezésében. Ez fájt a legjobban. Lehet, hogy nem is szeretett, csak húzott. De mivan ha mégis szeretett? De nem. Világosan megmondta, hogy nem szeret, azért költöznek el, és azért hagy el. Fájt. Nagyon fájt.

De legalább megmaradt belőle Nessie és Edward. Ez a tudat éltetett. Ha ők nem lennének, akkor már öngyilkos lettem volna. Ha Vic nemjött volna, hármunk közül egyikünk sem élte volna túl. És most Nikki is annyit segít. Olyan hálás vagyok neki.

A gondolataim össze-vissza kalandoztak. Mostmár ideges is voltam. Hogy hagyhatott el?

Tudthattam volna , hogy nem vagyok elég jó neki. Éreztem. De ő tovább álltatott. Idegességemben elkezdtem felszedni a parkettát. Tudtam, hogy ezért még Edward jövendőbelije, Esme és Alice is mérgesek lesznek rám.

De jelen pillanatban nem érdekelt semmi. Aztán egy dobozra lettem figyelmes. Óvatosan felvettem a földről. Őriztem. Nem tudtam, hogy mi lehet benne, amíg ki nem nyitottam...





Ennyi lenne mára. Még annyit kérnék, hogy komizzatok, és írjátok le a véleményeiteket, és még azt is írjátok bele, hogy szerintetek hetente legyen egy hosszú friss, vagy pedig kétszer rövid.


Puszi:Nessie




2010. június 4., péntek

1.fejezet

Victoria és a szülés




Az aranybarna szempár teljesen más volt, mint akit vártam volna. Victoria. Úr isten. Teljesen elöntött a kétségbeesés. Most mit csináljak? Hisz megakar ölni. Nem adom magam egykönnyen. De esélyem sincs a menekülésre.


-Victoria!-a megdöbbenéstől megszólalni is alig bírtam.Csak dadogtam.Nagyon meg voltam lepve. Ez a kettő valahogy nem jött össze.Victoria és az aranybarna szemek.??


-Te hogyhogy itt vagy? Mármint mit akarsz tőlem? És hogyhogy aranybarna a szemed?-kérdések áradatát zúdítottam rá.


-Héhé.Nyugi.Egyszerre csak egy kérdést.Először is állat véren élek.És azért jöttem, mert hallottam, hogy Cullenék elmentek és segítenék ebben az időszakban, ha szeretnéd.És mint látod veszélyt sem jelentek már rád. De most menjünk vissza a házba mert kezd besötétedni. És gondolom majd segítség kell, mert babákat vársz.


-Babákat? Ezt, hogy érted? Hisz nekem csak egy gyermekem lesz. Vagy nem?- a meglepődöttségtől és a félelemtől, hogy két vámpír babát kell majd felnevelnem elöntött a félelem, így egy oktávval feljebb ment a hangom.


-Igen. Három szívdobogást hallok. Az egyik a tiéd, és kettő onnan bentről jön.-mosolygott és rámutatott a hasamra.


Victoriával hazamentünk és elmeséltem neki a történetet, hogy hogyan is hagyott el Edward és miért. Azaz igazság, hogy ez a beszélgetés nagyon fájt, mert Vic azt mondta, hogy egy vámpírnak csak egy szerelme lehet. Így Edward eddig sem szeretett.
De mégis jó volt, hogy beszélhettem valakinek róla. Egy kicsit meg is könnyebbültem emiatt.
Most boldogabb voltam. Jó érzés volt, hogy van valaki, akire számíthatok. Ha esetleg rosszul sülne el a szülés, van akire ráhagyhatom a két kicsim. Időközben megtudtuk, hogy egy fiú és egy lány. Minden szüléshez illetve újraélesztéshez szükséges műszert megvettünk, és Vic rengeteget olvasott, hogy fel legyen készülve. Ugyanis nem mehettem orvoshoz. A kicsik rohamos ütemben nőttek. Időközben rengetegszer elmentünk baba boltokba és plazákba.
Mindenem megvolt amit egy kismama kívánhatott volna. Kivéve egyet. Egyetlen egyet, ami majdnem a legfontosabb volt.
Barátnőmmel tökéletesen kifestettük a gyerekszobát. Úgy döntöttünk az egyik vendégszoba lesz a kicsiké. A másik az enyém volt. A harmadik pedig Vicé. Nem akartuk, hogy akár egyetlenegy dolog is rosszra emlékeztessen.
Egy héttel ezelőtt elmentem Port Angelesbe egy parkba, amíg Vic elment orvosi könyveket vásárolni. Olyan jó volt látni, ahogy a kismamák a gyermekeikkel játszadoznak. Ahogy tologatják őket babakocsiba. Ahogy rájuk szólnak, amikor megpróbálják megenni a homokot. Itt olyan csend volt és béke. Annyira vágytam már rá, hogy én is itt lehessek gyermekeimmel. Ekkor az egyikük épp rugdóskodni kezdett, és nekem nagy fájdalmaim lettek. Gyorsan tárcsáztam Vic számát. Már otthon feküdtem a kórházi ágyon, mikor elfojt a magzatvizem.
A szülés nem éppen a szokásos módon zajlott. Bár nem nagyon emlékszem ezekre a percekre. Arra viszont nagyon is, hogy miután vége lett, öntudatlan lettem. Semmi más nem volt csak a sötétség és én. Ám ez a béke nem tartott sokáig. Mert a tűz iszonyúan égetni kezdte a csontjaimat. A vér száguldozott a vénáimban. Azt kívántam bárcsak meghalnék, de amikor eszembe jutott ez a mondta, mindig emlékeztettem magamat, hogy lesz két gyönyörű gyermekem.
Fura volt, mert egyre jobban gyorsulni kezdett a szívem, majd kihagyott egy ütemet, egy utolsó nagyot dobbant és kész. Ennyi volt. Tisztán hallom a madarak csicsergését az erdőben. Gyönyörűen dalolnak.
Kinyitottam a szemem. Kicsit fura volt, hogy minden porszemet látok, és hogy a szekrényen minden erezetet tisztán kitudtam venni. De majd megszokom. Gondoltam magamban. Aztán eszembe jutott, hogy van két pici babám, akiket látni szeretnék.
Lementem a lépcsőn, és egy idegen vámpír fogta a kisfiamat...


Na hát ennyi lenne az első fejezet.Remélem tetszik. És amíg nem kapok 5 komit addig nem lesz új feji. És szeretnék több rendszeres olvasót is.