5.fejezet

A gyász


(Alice szemszög)




(Az átváltozás közben)





Mindenkinek rengeteg fájdalma volt. Edward még mindig nagyon szerette Bellát. Tudtuk, hogy így biztonságban van, de mindenkinek lett egy lyuk a lelkében. Már ha ilyen van nekünk. Esme és Carlise kapcsolata is megromlott, mivel mindkettőjüknek nagyon hiányzott Bella. Carlise folyton dolgozott a kórházban. Esme pedig állandóan csak a házakat tervezte. Rose és Emmett holnap fognak visszajönni az Európai körútjukról.
Jaspernek volt a legrosszabb. Neki Edward fájdalmán kívül el kellett viselni a sajátját és a miénket is. Rengeteget ment el otthonról. Nekem pedig nem elég, hogy elvesztettem a legjobb barátnőmet, már a családom is szertefoszlik.
Jasper szinte sosincs itthon.
Edward összeomlott.
A harmadik legfontosabb személy Bella volt számomra, de őt pedig elhagytuk. Próbáltunk Rose-sal is egyre több időt tölteni, de mindig csak Belláról beszélgettünk, és ezt Edward is hallotta a gondolatainkban, így tudtuk, hogy neki még nagyobb fájdalmat okozunk.
Éppen hazafelé tartottam a vásárlásból, amikor egyszercsak egy látomásom támadt. Bella jövője eltűnik. Azt láttam, hogy meghal, de azt nem, hogy hogy illetve , hogy ki öli meg. Szörnyen lelki ismeret furdalásom támadt, és még nagyobb űr keletkezett a lelkemben.
Ahogy tudtam siettem haza. Nem érdekelt, ha megbüntet a rendőr. Még a garázsba se álltam be. Leparkoltam a ház előtt, és vámpír sebességgel rohantam a nappaliba.





-Carlise, Esme, Edward, Jasper gyertek le.-figyelmeztettem mindenkit a családi gyűlésre.




Nem tudtam, hogy hogy tudnám közölni velük, hogy Bella meg fog halni és nem lehet rajta segíteni. Hülye voltam, hogy erre gondoltam, mert Edward a lépcső aljában összeesett. Odamentem hozzá és együtt sírtunk. Nem tudtam, hogy mondjam el a család többi tagjának. Jasper biztos, hogy megérezte, hogy valami baj van. És ha Edward is sír és én is, akkor már mindenki gondolhatta, hogy mi történt. Esméék csak megtörten néztek. Először nem tudták hovatenni, hogy miért sírunk, de aztán rájöttek.




-Ugye nem?- kérdezte Esme aggodalmaskodva.




-De.-válaszolta Edward. Mikor felnézett az arca nagyon meggyötört volt. Nem vagyok Jasper de éreztem mindannyiunk fájdalmát.




Fogalmam sem volt róla, hogy most mit lehetne tenni, úgy ahogy a többieknek sem.




-Bella meghalt.-jelentettem ki üveges szemekkel, a semmibe meredve.




Jasper és Carlise eddig csak találgatni kezdtek, hogy nem az amire gondolnak, de végül is igen, sajnos az lett. Bella meghalt. Nincs többé. Nincs többé ő, akit feltétel nélkül befogadtunk a családba. Ő , akit mindenki szeretett, kivéve, amikor Rose nagyon megígérte. Ő, aki a legjobb barátnőm volt. Ő, aki Edward szerelme volt.
Ő, aki Esme és Carlise egyik lánya volt. Mérhetetlenül nagy űr keletkezett mindenkiben. Nem tudtuk, hova rakni a fájdalmainkat. Már nem fért több a lelkünkbe.




(Edward szemszög)


Hallottam Alice gondolatait. Nagyon foglalkozott valamivel. Aztán hallottam, hogy leparkol a ház előtt, és becsapja az ajtót. Majd felkiabált.


-Esme, Carlise, Jasper, Edward gyertek le! - Nem tudhattam mi gond lehetett, ha összehívta a családi gyűlést. De Bellára gondolt, azokra az időkre, amikor még boldogok voltunk, és együtt voltunk. És szerettük egymást.



Már a lépcső aljában jártam, amikor Alice a látomására gondolt. Összerogytam. Minden kiszállt belőlem. Semmim nem maradt. Ameddig élt, arra gondoltam, hogy hosszú és boldog életet élhet majd valakivel, akitől lesznek gyerekei, és boldoggá teszi őt.
Mindenki megtörten nézett. Majd Esme megkérdezte:


-Ugye nem?- láttam, hogy mire gondol, így válaszoltam.


-De.-eléggé meggyötört lehetett a hangom, mert mindenki rámnézett.


Láttam, ahogy Jazz azt gondolja, hogy ő tehet mindenről. De nem így volt. De ezt nem bírtam neki elmondani.
Esme gondolatai a körül jártak, hogy mit érezhetek most, de az ő szemében is nagy volt a fájdalom és a megbánás.
Carlise hihetetlenül gyászolt és rosszul érezte magát, amiért megengedte, hoyg elköltözzünk.
Alice pedig. Alice nagyon le volt törve. Mindenen járt az esze. Azt hitte, hogy ő a hibás, azért, amiért erőltette a bulit.

Senki nem hibás. Egyedül csak én. Én hagytam ott. Eszembe se jutott, hogy valaki akár úgy is megölheti, hogy nem vagyok ott. Szörnyen elgyötört voltam. Nem tudom, mióta ülhettünk itt, de hirtelen kivágódott az ajtó, és valaki az ölembe ült.